2007. április 27., péntek

Restart, a vámpír – Lassú SMS

A szépség egyébként nem látszik, hogyan is látszana, hiszen ott tolakodnak előtte sokan. Elé állnak a történetek, teóriák, meg a tévedések, a szándékos ferdeségeket és hazugságokat most hagyjuk. A szépség nincs a működő lakótársak jókor megtalált szavaiban, egyedül egy valaki tudja elő-előcsalni búvóhelyéről, de ő is csak akkor, amikor sikerül teljesen kívül kerülnie mindenen.

Lassú SMS, az városi indián verset pötyög. Igazán nem indián, csak a legrégibb bennszülöttek egyike a környéken, és mint ilyen kezd olyan módon természeti lénynyé válni, mint észak-amerikai druszái a prérin. Szobafestőként terepszínűvé tud válni bármilyen tapéta előtt. Néha órákig áll a csonka tetőpárkányokon egy-egy vízköpő helyén, máskor az udvar közepén álló ecetfa mellett mereng, azzal együtt feszegeti a határokat és a betont. És kerül kívül mindenen.

A versei pont egy sms hosszúak, de mélyebbek, mint a négyes metró, mélyebbek, mint az artézi víz. Bár megfogalmazni sokáig tart, mégis egy pillanat és elér bárhová, kiterjed, mint egy felhő. Csak előbukkan szigorú pár sorával és mire felismerné, már határa sincs. Akkor aztán már nem az övé, bárki láthatja mint valami természeti jelenséget és gyönyörködhet benne, esetleg figyelmen kívül hagyhatja. Elhessentheti, de attól az már létező marad örökre, ott, a tolakodó haszontalanságok mögött, nem múló falfestékkel festve a tér tábláira.





Egyéb lények:
Pookah
Kicsik
Géza
Uglyduckling
Whoisnot
Bürokrata
Redirekt
Harvest
Sámán